Senit – iT, oT, IoT

Referenciáink

Kiemelt referenciáink

A Lindab Kft. acélprofilok és légtechnikai eszközök gyártásával foglalkozó multinacionális cég. Együttműködésünk 2014-ben kezdődött, amikor egy új IP kamera rendszert építettünk ki a biatorbágyi telephelyen. 2015-től a behatolásjelző és tűzjelző rendszereiket is üzemeltetjük, valamint jelentős raktár és gyártáskapacitás bővítési projektekhez igazodva többször átépítettük, bővítettük ezeket. 2018-tól részt veszünk az informatikai hálózat feladataiban is, legyen szó optikai gerinc kiépítésről, vagy egy-egy Ethernet végpont kialakításáról. 2019 végén a vezetőséggel közösen egy egyedi, SCADA alapú szoftveres fejlesztés valósult meg, ez a targoncák menedzselését látja el a gyártósorok igénye és a műszakvezetés utasításai alapján. A vezetőséggel közös célunk, hogy ezt a megoldást a többi régiós leányvállalatnál is bemutatjuk a közeljövőben.

A Dunamenti Regionális Vízmű Zrt. első megbízását 2015-ben teljesítettük, ez a váci központi iroda kamerarendszerének felújítása volt. 2016-ban és 2017-ben több telephely IP kamera rendszerét építettük ki és azóta is üzemeltetjük ezeket. 2019-ben egy egyedi megoldással széles körben, összesen 10db ivóvíz tározó egység medence és kút védelmi rendszerét építettük ki Gödöllőtől Püspökhatvanig, vízminőség biztonsági célból. A rendszer integráltan működik a vízmű központi SCADA rendszerével, így egy riasztási esemény alkalmával a diszpécser és a rendészet azonnal be tud avatkozni.

A Food Universum készétel gyártó üzeme Budapesten az egyik legkorszerűbb technológiákat felvonultató vállalkozása. 2017 óta dolgozunk együtt, mikor Dél-Budán egy épületegyüttes teljes átalakításával megépültek az iroda egységek és a termelési, valamint raktár egységek. Cégünk végezte a teljes informatikai alapinfrastruktúra, a kamera rendszer, a behatolás jelző és tűzjelző rendszer valamint a beléptető rendszer tervezését, kivitelezését. Az üzem 2018-as indulása óta a telephely biztonsági rendszereinek üzemeltetése mellett szerver és kliensoldali rendszergazda szolgáltatást is nyújtunk, 7/24 rendelkezésre állással. 2019-ben az automata üzletág marketing tevékenységéhez kapcsolódóan kifejlesztettük az ÉtlAPP Android és Windows marketing managementalkalmazást, mely segítségével az operátorok több száz tablet megjelenítő felületét képesek egyszerre, vagy csoportosan kezelni az aktuális akciók, árváltozások és piaci igények alapján.

A Coca Cola Magyarországon egy központi gyártó üzemmel és számos logisztikai egységgel, depóval rendelkezik ahonnan a térségi kiszállításokat bonyolítja. A cég költséghatékony működési stratégiájának kialakításához keresett olyan nagy biztonságú IP alapú intelligens kamera rendszert, amelynek segítségével képes megvalósítani akár a személyzet nélküli objektum felügyeletet is. A Senit Kft 2017-ben kezdte meg a Coca Cola depók kamerarendszerének kiépítését, és 2018 végére mindegyik logisztikai egység intelligens felügyelett alatt áll. Hét közben a jelzések a helyi biztonsági személyzet felügyelete mellett a Dunaharaszti központi monitoring rendszeren is megjelennek. Hétvégén a csökkentett üzemmódban a jelzéseket helyi szerződött kivonuló biztonsági szolgálatok is megkapják. A képi információ alapján indokolt esetben beavatkozás is vezényelhető.

2020-ban cégünk a Intelligens Parkoló Menedzsment rendszert épített ki a Coca Cola Dunaharaszti központjának gépjármű parkolójában.  A rendszer elemei: Rendszám azonosítás alapú be és kiléptetés, szabadhely figyelés, vendég és dolgozó azonosítás, indokolatanul hosszú parkolás szűrése.

A Bonafarm hazánk élelmiszergazdaságának meghatározó szereplője. A Senit Kft. OKOSFARM mezőgazdasági ágazata a cégcsoprort IT szolgáltatások osztálya felkérésére Magyarország legnagyobb szarvasmarha telepén építette ki a trágyakezelés komplex monitoring rendszerét.

A monitoring rendszer a trágyakezelés teljes folyamatát ellenőrzi. Figyeli a medencék szintjét, az egyes gépek működését és áramfelvételét és működési idejét. A meghibásodásra vonatkozóan indikátor paraméterek segítségével előjelzést tud adni, ezzel egy jelentős költséggel járó meghibásodás megelőzésére is képes.  Folyamatosan információt ad a 24 órában üzemelő rendszer működéséről a kezelőszemélyzet, és a gépészeti vezető részére is.

A Vitafort Zrt. Magyarország egyik meghatározó állatélelmezési takarmány és koncentrátum (premix) előállító és forgalmazó cége. 2017-ben. A cég felkérésére a  közel 10 hektáros dabasi telephelyén új informatikai hálózatot alakítottunk ki.  A hálózat tartalmazza nagysebességű üvegszálas gerinchálózatot, az egyes épületek közötti adatkommunikációt, valamit speciális helyekeken pont-pont vezeték nélküli hálózatot.

2020-ban az IT hálózat a megnövekedett igényeknek megfelelően bővítésre került, melynek keretében a kapacitás fel lett készítve a hamarosan felépülő új gyártó üzem informatikai integrációjára is.
2017-ben az informatikai hálózattal együtt épült ki a Vitafort Zrt. korszerű IP kamerás megfigyelő rendszere is,  amely az üzem teljes körű vizuális lefedettségét biztosítja.

A korszerű nyomdaipari cég teljes biztonsági rendszerét a Senit Kft. 2018-ban és 2019-ben építette ki a Budaval Zrt mindkét budai telephelyén.

A rendszer elemei: IP alapú kamerás megfigyelő rendszer,  munkaidő nyilvántartásra is alkalmas személyi beléptető rendszer, rendszám azonosítás alapú gépjármű beléptető rendszer, valamint a telephely működése szempontjából kiemelkedően fontos egységek lokális behatolásjelző és tűzjelző rendszere.

További referenciáink